Közgyűlés ideje. Az elmúlt hetekben lezárult az éves beszámoló közgyűlések időszaka (minden év május 31-ig a társasházi törvény értelmében). A közgyűlések megtartása után – különösen, ha sikerült elfogadni a beszámolót és az elszámolást – a jegyzőkönyvek kerültek aláírásra, a határozatok kihirdetésre kerültek. Előfordul, hogy egy-egy tulajdonos, betekintve a jegyzőkönyvbe, azt látja, nem került minden mozzanat szó szerint a jegyzőkönyvbe, néhol csak a határozatok szerepelnek benne, és a megválasztott levezető elnök, jegyzőkönyvvezető, két hitelesítő és a tulajdoni hányadok aránya. Sokan talán nem értik, miért van így, esetleg felháborodnak ezen, és talán azt hiszik jogtalanság történt.
Ha szeretné, hogy felkészülten, mint általános képviselő járjunk el az Ön érdekeinek képviseletében, lehetősége van megbízni bennünket tulajdonosi képviselet szakszerű és szabályozott ellátásával. Személyes egyeztetéshez, kérem, kattintson IDE, és jelezze felénk érdeklődését.
Szeretném felhívni a figyelmet a Társasházi törvény 39.§ teljes szakaszára, mivel ebben van részletezve, hogy a közgyűlésen miről kell felvenni és hogyan a jegyzőkönyvet. A törvényben rögzített kötelező elemeket kell mindenképpen megjeleníteni. Ha ezt nem találja a tulajdonos, akkor vannak problémák. (A kötelező elemek törvényi meghatározását lentebb idézem a Társasházi törvényből.)
Ha nem található egy-egy, vagy több külön hozzászólás tartalma, kivonata, szó szerinti idézete, az még önmagában nem hiba. A közgyűlési jegyzőkönyvnek a hozzászólásokból csak azokat kell tartalmaznia, amelyeket a felszólaló tulajdonos vagy meghatalmazott külön kér, hogy szó szerint szerepeljen a jegyzőkönyvben. Ha ilyen kérés a felszólalás előtt nem érkezik a jegyzőkönyvvezetőhöz, nem köteles mindent leírni, csak amit a Társasházi törvény előír.
A közös képviselőnek, a jelenlevő tulajdonosoknak és a meghatalmazással résztvevőknek, valamint a meghívottaknak lehetőségük van felszólalásukat azzal kezdeni, hogy kérik szavaik szó szerinti jegyzőkönyvbe vételét. A két tulajdonostársnak, akiket a jegyzőkönyv hitelesítésére választott meg a közgyűlés, ekkor majd ellenőrizniük kell, hogy a kérésnek megfelelően bekerült-e a hozzászólás a jegyzőkönyvbe. Ha esetleg kimaradt, annak pótlásáig nem kötelesek hitelesíteni a jegyzőkönyvet. A közgyűlés után, amikor a hitelesített jegyzőkönyvből a határozatok is kifüggesztésre kerültek (ennek a törvény előírása szerint a közgyűlés megtartásának idejétől számítva 8 napon belül kell megtörténnie), a jegyzőkönyvbe bármely tulajdonosnak betekintési joga van.
A tulajdonos betekintési jogát a jegyzőkönyvbe a Társasházi törvény biztosítja (a 39.§ (3) szerint). Nem zárhatja el senki az érdeklődő tulajdonos elől a közgyűlésről készített jegyzőkönyvet. Ha esetleg ilyen történne, a Társasházi törvény 27/A.§ alapján a jegyzőhöz lehet fordulni.
A jegyzőkönyvről a tulajdonosok másolatot is kérhetnek (fénymásolási vagy nyomtatási költség megfizetésével).
A közgyűlési jegyzőkönyvről a Társasházi törvény a következőket írja.
39. § (1) A közgyűlésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelynek tartalmaznia kell különösen:
a) a közgyűlést levezető elnök, a jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyv hitelesítésére megválasztott két tulajdonostárs nevét;
b) azt, hogy a megjelent tulajdonostársak nevét, tulajdoni hányadát, továbbá a távol lévő tulajdonostárs által meghatalmazott személy nevét a jegyzőkönyvhöz mellékelt jelenléti ív tartalmazza;
c) a közgyűlés határozatképességének megállapítását;
d) a tárgyalt napirendek összefoglalását;
e) a közgyűlés által meghozott határozatokat szó szerint és a szavazás eredményére vonatkozó adatokat.
(2) A jegyzőkönyvet a közgyűlés levezető elnöke és a jegyzőkönyvvezető írja alá, és azt a közgyűlésen erre megválasztott két tulajdonostárs hitelesíti.
(3) A jegyzőkönyvbe bármely tulajdonostárs betekinthet, és arról – a másolási költség megfizetésével – másolatot kérhet.
(4) A közös képviselőnek vagy az intézőbizottság elnökének a közgyűlésen meghozott határozatokat a közgyűlés megtartásától számított nyolc napon belül a társasházban jól látható helyen ki kell függesztenie, továbbá ezzel egyidejűleg – ha a szervezeti-működési szabályzat ilyen kötelezettséget előír – azokról valamennyi tulajdonostársat írásban értesítenie kell.
Fontos, hogy a törvény ismeretében tudja megítélni és felmérni a helyzetet a tulajdonos. Így elkerülhetőek a félreértések, és kialakítható egy működőképes jó viszony a társasház közösségében. Ehhez pedig legalább annyira lényeges, hogy jogait és kötelességeit is megismerje minden tulajdonos, minden Társasházi Polgár.
…mert minden Társasházban Polgárok élnek!
A cikk szabadon átvehető forrásmegjelöléssel és változtatások nélkül.
dwk/10/2014.